- Hát ez nem igaz! - csattantam fel, és beintettem a buszsofőrnek. Ilyen paraszt állatot! Az orrom előtt csukta be az ajtót. Idegesen pillantottam rá az órámra. 30 perc múlva kezdődik az X-factor második műsora! Ha nem érek oda időben, komolyan mondom fejbe rúgom magam. Nem tudok odafutni, mert túl messze van. Hirtelen eszembe jutott, egy őrült ötlet. Nem biztos, hogy be fog válni, de egy próbát megér.
- Oké- nyomtam le a kuplungot. - Előbb kuplung, utána gáz pedááál! - csak egy icipicit érintettem hozzá a lábamat a pedálhoz, és ez a nyamvadt hülye sportkocsi, már rögtön, úgy kirobban, mintha puskából lőtték volna ki. - Fék, fék, fék, fék! Ó basszus! - kiáltottam, mert, majdnem nekimentem egy kocsinak. - Bocsi - ordítottam ki az ablakon. Tövig tapostam a gázt és az úton szlalomozva száguldottam a szürke cabrioban. Elengedtem a kormányt és úgy "vezettem". Jobbra ott volt az X-factor épülete. Lenyomtam a féket, mire hosszú féknyomot hagytam magam után. Kipattantam a kocsiból és szemlélni kezdtem a károkat. Csak egy nagy karcolás az autó oldalán és egy hiányzó tükör. Hmm, ahhoz képest nem is rossz, hogy 16 évesen vezettem. De ügyes vagyok! Váratlanul egy hangos kiáltást hallottam a hátam mögül, és ennek hatására orral előre kocsiban landoltam.
- Na Liam ez csúnya volt! - ismertem fel egyből a hangját. Aztán kapcsoltam. - Liaaam!!!! Jajj de örülök, hogy itt vagy! - ugrottam a nyakába.
- Annak én is - ölelt vissza zavartan. - Szép kocsi - mutatott az autóra. - A két C betű mit takar? Claire és? - nézett rám várakozóan.
- A... a vezetéknevem - válaszoltam.
- Oké-tette fel védekezően a kezeit. - Amúgy hogy hogy apukád elengedett? Nem azt mondtad, hogy megtiltotta, hogy elgyere?-kérdezte.
- Úgy volt, csakhogy apa nincs otthon és kiszöktem addig, amíg itt zsűrizik - csevegtem, de hirtelen elhallgattam. Csak némán meredtem Liamre aki eléggé megzavarodottan bámult vissza rám.
- Várj, ezt nem tudom felfogni. Te Simon Cowell lánya vagy? Miért nem mondtad el? - vizslatott, és a szemeiben nem meglepődést, hanem csalódottságot láttam.
- Mert, mert nem akartam, hogy azt hidd, hogy egy kis elkényeztetett liba vagyok - mormoltam és egész végig a földet figyeltem, mintha lett volna rajta valami érdekes.
- Jaj Claire-ölelt magához. - Te nem ismered azt a mondást, hogy "Soha ne ítélkezz a külső alapján"? Ha elmondtad volna, akkor sem gondoltam volna rólad ilyet!- simogatta a hajam.
- Akkor jó - mosolyodtam el. -Szerintem már be kéne mennünk nem?- néztem a bejárati ajtó felé.
- Mi? Ja, igen - egyezett bele Liam és beléptünk az ajtón. Visszanéztem a kocsira és arra gondoltam, hogy nem kéne-e levenni róla a rendszámtáblát, hogy apa ne ismerje-e fel.
- Egy pillanat, mindjárt jövök - mondtam Liamnek és visszarohantam az autóhoz. Lerugdostam róla a rendszámtáblát és bedobtam a legközelebbi bokorba. Visszarohantam az épülethez és elővettem a táskámból azt a dalt, amit énekelni fogok. Huhh, nyugi Claire, meg tudod csinálni. Ne izgulj. Leültem a földre és halkan dúdolni kezdtem. Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam olvasni a szöveget. Oké, tartok egy kis szünetet.
- Helló - csusszant le mellém valaki.
- Szia- mosolyogtam rá.
- Mit énekelsz? - bökött a kezével a lapomra.
- Kesha -Take It Off - válaszoltam, mire halkan füttyentett egyet.
- Akkor hagylak gyakorolni - állt fel, én pedig szomorú képpel néztem a távozó Harry után. Na álljunk csak meg egy percre! Mi az hogy szomorúan néztem? Hülye vagy Claire? Mióta nézel te egy távozó fiú után szomorúan?! Biztos csak az idegességtől van. Remélem. Levegő be-ki. Abban a pillanatban megszólalt a hangosbemondó.
- Kérjük Claire Adams-at a színpadra - esetlenül felálltam és odabotorkáltam a lépcsőhöz. Liam bátorítóan mosolygott rám az egyik sarokból, amelyben gyakorolt, Harry pedig feltartotta a hüvelykujját. Megpróbáltam elmosolyodni, de csak egy vicsorra futott tőlem. Egyre csak az járt a fejemben, hogy hogy is kezdődik a dal? Épp ezen memorizáltam, amikor eszembe jutott Avril megnyugtatóan bizakodó képe, ahogy azt mondja:
- Egyszer már végigcsináltad, másodszorra miért ne menne? Ne stresszelj Claire! - ezen elmosolyodtam és már nagyobb akaraterővel mentem tovább.
- Sziasztok! - köszöntem a zsűrinek. Cheryl Cole megszólalt és megkérdezte:
- Ma mivel készültél nekünk? - a gyomrom összerándult, de ennek ellenére folytattam.
- Keshától a Take It Off-al - feleltem és tovább szorongattam a mikrofont.
- Akkor halljuk! - szólalt meg és felcsendültek az olyan jól ismerős dallamok. Belekezdtem és próbáltam minden mást kizárni a fejemből. Csak énekeltem és úgy éreztem, hogy most mindent bele kell adnom. Befejeztem a számot és töprengve pillantottam a zsűrire.
- Claire, ma egy olyan oldaladat láthattuk, amit eddig eltitkoltál előlünk. És bevallom, hogy nekem ez az oldalad különösen tetszik. Éppen ezért, mondom azt, hogy... Igen! - szólalt meg Louis Walsh.
- Köszönöm - rebegtem bele a mikrofonba.
- Egyetértek Louisval - jelentette ki Cheryl Cole.
- Elképesztő az az erő amit most produkáltál. Imádom. Tehát tőlem is kapsz egy igent! - tette hozzá mosolyogva én pedig elvigyorodtam.
- Volt benne néhány hamis hang, de ha ezen még dolgozunk, akkor kiemelkedő produkciót fogsz produkálni. De a válaszom igen! - jegyezte meg Nicole Scherzinger.
- Köszönöm szépen - köszöntem meg ismét és már csak egy embert bámultam. Apát. Nekem pillanatnyilag az ő véleménye a legfontosabb.
- Claire valamit el kell, hogy mondjak. Nagyon tetszett az amit előadtál. De - tette fel az ujját - ez még nem elég ahhoz, hogy teljesen beleéld magad a dalba. Többet kell gyakorolnod. Viszont megkérnélek rá, hogy önmagadat add, ne pedig mást. Ez még nem fordult elő tudom, de nagyon sok versenyzőnek ez a hibája. És a válaszom pedig... Igen! - Alig hittem a fülemnek. Teljesen lefagytam, de szerencsére még időben észhez tértem.
- Ó édes Istenem, köszönöm szépen! Sziasztok - integettem és lesétáltam a lépcsőn. Muszáj valakit megöleljek. Ó, ez egy ritka pillanat! Megláttam az ajtóban egy embert és kitárt karokkal rohantam felé.
- Áááá! - kiáltottam. Ő is kitárta a karját és azt üvöltötte:
- I love carrots! Ááááá! - beleugrottam a nyakába és ő pedig megpörgetett a levegőben. - Bocsi, csak szeretetrohamom van-magyaráztam, de ő erre csak azt válaszolta: - Nembaj! Nekem is kijárt egy jó kis ölelés - letett a földre és félretolta a haját a szeméből.
- Egyébként Louis vagyok. És továbbjutottunk áááááááá! - üvöltötte el magát újra, felkapott a hátára és velem rohangált körbe-körbe.
- Oké Louis most már letehetsz!-ütögettem a hátát. Elengedett, mire én egy nagy puffanással landoltam a földön.
- Hé! Ez csúnya volt! - raktam karba a kezem, és durcis fejet vágtam hozzá.
- Na mindegy, én Claire vagyok-nyújtottam neki kezet, amibe ő örömmel belecsapott.
- Csak Louis tudod, most már haza kéne érnem, mert haza fog érni az apukám és... - itt nem fejezhettem be, mert közbevágott.
- Hazadobjalak? - meresztett nagy szemeket.
- Nem köszi - nevettem fel.
- Akkor itt a telószámom, ha új szeretetrohamod lenne - nyújtott át nekem egy darab papírt.
- Oké köszi! Akkor szia Louis! - köszöntem el tőle és a buszmegálló felé vettem az irányt. Utoljára hátranéztem és azt láttam, hogy Louis mindent beleadva integet nekem. Hangosan felröhögtem és és visszaintegettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése