- Kislányom ezt már megbeszéltük. Nem mehetsz el az X-factorba és kész. És ne kérdezd meg még egyszer- intett figyelmeztetően az ujjával.
- De miért nem? Csak azt mondd meg!- könyörögtem neki. Apa felnézett a telefonjából és sóhajtott egy nagyot. - 1. Még túl kicsi vagy ehhez, 2. Lesznek ott fiúk is- itt látványosan megforgattam a szemem- 3. Hogy néznénk már ki,. ha a zsűritagnak a lánya énekelne a színpadon? Furcsa lenne és az újságok is rögtön felkapnák a témát. Továbbá nem lenne igazságos a többi versenyzővel szemben- sorolta apa a mutatóujján az elmondottakat.
- 1. Apa 16 éves vagyok! 2. Nem ér-de-kel-nek a fiúk! 3. Szégyellsz, vagy mi van? Akkor mi lesz, ha én is híres leszek? Már kost is híresség vagyok!- csattantam fel. -Kislányom! Nem vitázom veled! Miért nem tudod megérteni, hogy ez a karrieremre is kihathat? - kérdezte apa most már eléggé dühösen. - Húúú, hogy oda ne rohanjak...-morogtam és hangos csörömpöléssel levágtam a poharamat az asztalomra.
-Viselkedj normálisan ifjú hölgy! És ha még egyszer meglátom, hogy szemtelenkedsz...-nem bírtam tovább és a szavába vágtam. -Szobafogságra ítélsz? Nekem olyan mindegy! Még barátaim sincsenek és bezárnál a szobámba? Ezt most komoly? A szobámban gépezni tudok, tévézni és telefonozni! Az nekem nem átok, hanem áldás!-horkantottam fel. Majd a válaszát meg sem várva felkaptam a cuccom és az ajtóból vissza kiáltottam neki. -Cső, húztam suliba!- A dühöm lassan elpárolgott és meggyorsítottam a lábaim tempóját. Az utca másik oldalán egy szőke fekete melírozott hajú lány sétált. Füléből két hosszú fehér fülhallgató lógott ki. Magában dudorászott. Amikor észrevette, hogy figyelem, mosolyogva intett egyet. Visszaintettem és tovább sétáltam. Nemsokára átléptem az új ˝Börtönöm˝ ajtaját. Összehúzott szemmel kerestem a 10. c-ét a porta melletti kifüggesztett lapon. 138-as terem 2. emelet. Hát oké. Felsiettem a lépcsőn és benyitottam 138-as terembe. Kb. 14 ember ülhetett már benn, és most mind felém fordultak. Nem mondtam semmit, csak unottan ledobtam a táskám az egyik pad mellé és leültem. Hátradőltem és behunytam a szemem. Egy hangos puffanásra lettem figyelmes. Egy táska landolt mellettem. Felnéztem az előttem álló lányra és ezen a napon először elmosolyodtam. -Szia- köszönt nekem a szőke-fekete hajú lány. -Én Avril vagyok, és te?- nyújtotta kézfogásra a kezét.
- Helló én Claire vagyok. Csak simán Claire - csaptam bele a tenyerébe.
- Oké ˝csak simán Claire˝-nevetett fel. -Oké Avril Lavigne- vágtam vissza. Tök jól összebarátkoztunk. De sajnos becsöngettek. Aki még nem érkezett be, az most esett be az ajtón. -Kérem mindenki álljon fel-szólalt meg a tanár. A többiek inkább felvánszorogtak a székükből. A tanár kiment a táblához és végigpásztázta az osztályt. Tekintete megállapodott rajtam, majd lenézett a kezében tartott kis füzetecskére.
- Áá, szóval megérkezett a mi új üdvöskénk. Kérem jöjjön ide- mutatott maga mellé. Odasétáltam és ránéztem. Körülbelül a harmincas éveiben járhatott. Állán borosta volt, gondolom nem volt ideje leborotválni. Haja sötétbarna volt. Szemüvege mögött két barna szem ült. -Kérem mutatkozzon be- nézett fel a kis könyvéből. -Clair vagyok- válaszoltam. -A teljes nevét kérném- javított ki a tanár. Nem akartam kimondani a Cowell nevet, mert akkor mindenki azt gondolná rólam, hogy egy kis beképzelt liba vagyok és ezt nem akarom. Sóhajtottam egyet.
- Clarissa Cawell vagyok- néztem a tanárra, hogy észreveszi-e ezt a kis ferdítést. Szerencsére nem. Elvégre egy betű nem bűn, vagy igen? Na mindegy.
- Jól van Miss Cawell, kérem foglaljon helyet, és egyúttal szeretném megkérni az osztályt, hogy mutatkozzon be Miss Cawellnek a szünetben. És miért nem vonultak le már a kémialaborba? Indulás lefelé!- mindenki felállt és rendezetlenül levonult az alagsorba. Én Avril mellett mentem. Váratlanul valaki rácsapott a fenekemre. Megpördültem és egy fiúval találtam szemben magam.
-Ha még egyszer hozzám mersz érni, komolyan mondom behúzok neked egyet- sziszegtem.
- Úú, mintha félnék egy lánytól- mondta gúnyosan. -Hát akkor most megtanulod, hogy egy lánytól, pontosabban tőlem félned kell. Ma az első szünetben, úgy ellátom a bajodat, hogy soha többet a közelembe se fogsz majd jönni!- vágtam dacosan a képébe és az öklöm már indult is az orra felé. Pont az orra közepét találtam el. Ő (nem tudom a nevét) erre felvisított mint egy kislány és vérző orrát kezdte tapogatni.
- Nem fájt- mondta gyorsan, de láttam, hogy a szeme tele van könnyel. Hahh! Úgy kell neki!
- Háát Claire ezt nem kellett volna. Tudod ő a leghelyesebb pasi a suliban. Chrisnek hívják- tudatta velem Avril ezt a szerinte fontos információt.
-Szarok rá- motyogtam. A tanár kinyitotta előttünk az ajtót és mindenkinek a kezébe nyomott egy fehér köpenyt, meg egy pár gumikesztyűt. Amikor mindenki feltette a védőszemüvegét és odaállt az asztalokhoz a tanár elkezdte a magyarázatot. Egy kicsit elbambultam ,úgyhogy halvány lila gőzöm sincs mit hadovált össze-vissza. Avril oldalba bökött, mire én kérdőn néztem rá.
- A lötyinek babarózsaszínnek kell kinéznie. Szerintem kezdjük el, nem? Mert kb. 5 perce csak mi nem csinálunk semmi t- magyarázta.
- Ja oké- bólintottam még mindig kissé bambultan. Az előttünk lévő asztalon egy üveg volt, meg mindenféle színű por és folyadék. Magam elé húztam az edényféleséget és beleöntöttem a sárga port és a kék zselészerű izét. Elkezdtem mixerkedni, Avril pedig csak nézte, amit csinálok.
-Azt hiszem készen van- szólaltam meg és felráztam az üveg tartalmát. Az edény tartalma kavarogni kezdett és lassan lilás színt öltött.
- Ó-ó, hát ez nem babarózsaszín- mondtam és gyorsan lerántottam Avrilt az asztal alá. Gondoltam mi fog történni. Éés.... Most.
- BAAAAAMMM!- robbant szét a palack és az üvegszilánkok mindenfelé szétröpködtek. Beindult a Tűzjelző és vízcseppek kezdtek kopogni az asztalon. Kikukkantottam az asztal alól és a teremben már nem volt senki. Felálltam és felsegítettem Avrilt is. Az asztalon szétfolyt a lila vegyület és fekete füst áradt belőle. Felkaptam egy csipeszt és kiemeltem egy apró kék kövecskét. Lassan feltoltam a fejemre a szemüveget és közelebbről szemléltem volna meg, de akkor benyitott egy férfi. Villámsebességgel a pulcsim zsebébe süllyesztettem a követ és odafordultam a férfi felé.
*2 óra múlva*
Miután kimenekítették a diákokat a suliból, mindenkit hazaküldtek. Szerencsére apa még nem volt itthon, amikor hazajöttem, így biztosan megúszom bünti nélkül. Azért felrobbantani majdnem egy osztálytermet, tuti büntetést érdemelne. Ajj, de nehéz az élet. Felálltam és leültem az ablakpárkányra. Egy felhőt láttam, és a holdat a még világoskék égen. Azonban mást is megpillantottam. Egy domb és egy fa. Jaj de jó lenne most odaszaladni és átölelni a fa törzsét! De várjunk csak! Én ezt megtehetem! Kiugrottam a szobám ablakán és hirtelen ötlettől vezérelve futni kezdtem a domb felé. Kifulladva érkeztem meg, és kezemet a combomra támasztottam. A fa törzsének támaszkodtam és hátrahajtott fejjel beszívtam a természet illatát. Lépéseket hallottam. Kidugtam a fejem a fa mögül és egy fiút láttam meg, aki lehajtott fejjel és egy jegyzettömbbel a kezében baktatott a fa felé. Leült a tövébe és a papír fölé görnyedt.
- Hé szia! - szólítottam meg, mire akkorát ugrott, hogy azt hittem, beverte a fejét. Nevetve visszabújtam a fa mögé és felmásztam a legközelebbi ágra. Az ismeretlen fiú nem láthatott. Pont az ág alatt volt mire én meg ráakasztottam a lábamat az ágra és oposszum módjára fejjel lefelé lógtam.
- Szia! - nevettem fel megint.
- Szia - válaszolt a fiú. Leugrottam a földre és megkérdeztem:
- Mit csinálsz? - mutattam a jegyzettömbre.
- Próbálok dalt írni. De nem megy -rántotta meg a vállát.
- Hadd nézzem csak!- kértem, mire ő odanyújtotta nekem irományát. Összetört szívvel gondolok most rád Hm.
- Talán azért nem tudod folytatni, mert nincs összetörve a szíved? - tudakoltam tőle féloldalas mosollyal.
- Lehet. Tudod azért kezdtem el dalt írni, mert jelentkeznék az X-factorba. Másodszorra indulnék, és ha most kiesek, többet nem fogok próbálkozni - sóhajtott fel.
- Úgy érzem, mi egy cipőben járunk - egyenesedtem ki. -Vagyis hát, nem annyira, csak az X-factorral kapcsolatos. Apukám nem akar elengedni, mert szerinte túl fiatal vagyok, meg minden. Sajnos apa eléggé önfejű. De nekem sajnos mennem kell. Még így is 10 perc mire hazaérek. Szia!-fordítottam hátat de a fiú utánam szólt.
- Várj! Hogy hívnak? -visszafordultam és mosolyra húztam a számat. -Claire. Csak simán Claire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése