7. fejezet ~Új ismeretségek~

 Sziasztok! A mai kommenthatár 3 komment! Jó olvasást! O xx

- Claire?-döbbent meg Harry.
- Claire?- kérdezte meglepődve Louis.
- Claire?-meresztett nagy szemeket Liam.
- Chips?-vigyorodott el egy másik srác, és odaszaladt a kávézóasztalon lévő Chipshez. Én olyan -Ez normális?- fejjel néztem a többiekre. Észrevettem azonban még egy embert, aki félénken az ajtóban álldogált. Sötét haja volt, és eléggé ijedten nézett rám, úgy, mintha le akarnám, harapni a fejét. Ez nem állt szándékomban, ezért odasétáltam a Chipses tálhoz és elrántottam a zabagép orra elől.
- Hééé- görbült le a szája.
- Az én Chipsem, vegyél magadnak- rántottam meg a vállam és bekaptam egy darabot. Louis ekkor a hátam mögé lopakodott és felkapott. Amíg én a karjai között rugdosódtam, addig Harry kivette a kezemből a Chipset és odaadta az ír akcentussal beszélő fiúnak.
- De az én Chipsem!- nyavalyogtam és tovább ütöttem Louist, mire hajlandó volt letenni. Megigazítottam a pólómat, és kérdőn néztem Liamre. Végre ő vette az adást és bemutatta nekem először a sötét hajú fiút, akit Zaynnek hívnak, majd a szőkét is, aki Niall névre hallgat. Amikor odaértem hozzá, olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam.
- Máskor ne vedd el a kajámat - bökdöstem meg a mellkasát, mire szorosan megölelt. Gyorsan el toltam magamtól, mert nem vagyok hozzászokva, hogy egy vadidegen ember csak így belépjen a személyes szférámba. Megforgattam a szememet és odaléptem Harry mellé, és elkezdtem magam előtt tolni.
- Irány szobát választani - kiáltottam el magam. Lassan, vánszorogva mindenki behozta a maga bőröndjét. Megvártam amíg mindenki eltűnik a maga szobájában és kihasználva a pillanatot, kirohantam a külön lakásszerűségből. Egy folyosón találtam magam, mindenhol ajtók voltak. Elsprinteltem a végébe, és lefutottam a csigalépcsőn. A földszintre érkeztem, ahol egy hatalmas konyha terült el. Két nő dolgozott valami ételen és csodálkozva pillantottak fel, amikor lecsörtettem a helyiségbe.
- Öööö helló - emeltem fel a kezemet, hátraarcot csináltam és visszamentem a folyosóra. Véletlenül beleütköztem egy lányba és mindketten a földön kötöttünk ki.
- Jaj, ne haragudj nagyon sajnálom - álltam fel és segítettem fel a lányt.
- Semmi baj, ugyanannyira hibás vagyok mint te - mosolygott rám a lány.
- Amúgy Cher vagyok- nyújtott kezet.
- Én meg Claire-fogadtam el a kezét.
- Te vagy az a Clair?-csodálkozott. Én erre kérdőn felvontam a szemöldökömet.
- Úgy sajnállak téged - nézett rám Cher együtt érzően.
- 5 fiúval lakni egy lakásban...- sóhajtott egy nagyot.
- Nekem mondod - tettem karba a kezeimet.
- Képzeld az a Niall vagy mi nevű ember elvette a Chipsemet! Az ÉN Chipsemet! El tudod te ezt hinni?- néztem rá döbbenten.
- Most már igen - nevetett fel és maga után kezdett húzni.
- Hé, most hová megyünk? -  kérdeztem.
- Majd meglátod - nyitott ki előttem Cher egy kétszárnyú ajtót. Egy kanapékkal teli és bútorozott szoba tárult a szemem elé.
- Ez micsoda? - álmélkodtam.
- Ez egy olyan gyülekező féleség - válaszolta Cher.
- Mindig ide fogunk jönni, ha a bemondó azt mondja - magyarázta. - És itt is fogjuk meg...- itt nem tudta befejezni, mert mondandóját egy recsegő bemondóhang szakította félbe. - Kérjük a versenyzőket, fáradjanak a gyülekező terembe. Köszönjük. - Mint például most - bólintott Cher.
- Gyere bújjunk el! - húzott keresztül a termen és végül bebújtunk az egyik földig érő függöny mögé. Nemsokára lépéseket hallottunk és hangos beszélgetést. Aztán meghallottam Harry hangját, ahogy több embertől is azt kérdezi, hogy:
- Szia! Nem tudod hol van Claire? - vagy - Szia! Nem láttad Claire-t? - ezen önkéntelenül elmosolyodtam. Egyre többen jöttek be és elég nagy hangzavar keletkezett. Cher és én kihajoltunk a függöny mögül, de csak annyira, hogy ne lássanak meg.
- Neked ki a szobatársad? - fordultam hozzá. Nem volt szükséges suttognunk, mert a nagy hangzavarban még a saját hangunkat is alig hallottuk.
- Rebecca- mutatott az egyik sötét bőrű lányra. - Majd bemutatlak neki, jó? - kérdezte.
- Oké - bólintottam és a szemem sarkából láttam, hogy Harry feláll a One Direction mellől. Gyorsan visszahúztam Chert a függöny mögé. Ő csak értetlenül nézett rám, de én csak a számra tettem az ujjamat. Megláttam egy kezet, ami még épp félrehúzta volna a rejtekhelyünkről szolgáló anyagot, de nem érdekelt, hogy ismeretlen-e vagy nem, berántottam mellénk. Csak sajnos elég ügyetlenül húztam be, mert egyenesen rám és Cherre esett, szóval ügyesen kigurultunk a függöny mögül. És persze mindenki felénk fordult.